Az érzelmek mögött mindig gondolatok húzódnak meg, amelyeknek sokszor nem vagyunk tudatában. Ezek a tudat-elõttes szinten lévõ gondolatok elmélyült sémák, életfilozófiák. Leginkább másokkal, a világgal és önmagunkkal kapcsolatosak, amelyeket az addigi élettapasztalataink alapján alkotunk meg magunknak.
Ha gyerekkorunkban például hozzá szerettünk volna szólni valamihez, és erre a felnõtt válasza ehhez hasonló volt: „Hallgass, te még csak egy gyerek vagy. Mit tudhatsz te errõl?”, akkor felnõttként is egy hasonló sémával élhetjük tovább az életünket: „Én csak egy gyerek vagyok. Nincs jogom beleszólni abba, hogy mi legyen velem.”
Vagy ha gyerekként a szüleinknek ellentmondtunk, és a felnõtt válasza erre az, volt, hogy akár napokig sem szólt hozzánk, valamint közeledéseinket is mereven elutasította, akkor felnõttként is könnyen a „Nem szabad nemet mondanom, mert akkor elhagynak” életfilozófiával élhetjük napjainkat – gyakran tudattalanul.
A kognitív viselkedésterápia ezeknek a tudattalan folyamatoknak a tudatosításával, feltérképezésével és megváltoztatásával tudja segíteni a kiegyensúlyozottabb életvitelt.
Az alábbi ábrán az érzelmek, gondolatok és viselkedés szoros összefüggését láthatjuk, amely egy-egy helyzetben könnyen önrontó körré is válhat.
A gondolatok érzéseket generálnak, az érzések pedig meghatározott viselkedést eredményeznek. Ha például valaki úgy gondolkodik önmagáról, hogy “Csak akkor vagyok szerethetõ, ha megfelelek mások elvárásainak”, akkor ezt a gondolatot az érzései és a viselkedése is tükrözik: mindennapjait átszövi a másoknak való megfelelés. Ez még nem is baj, hiszen, ha nem akarnánk egymásnak megfelelni, akkor nem tudnának közösségek, családok együttmûködni. A probléma ott kezdõdik, ha ezt önmagamra vetítem le: „Nem feleltem meg neki, tehát rossz ember/szakember/anya/apa/társ vagyok.” A viselkedésben megjelenõ bizonytalanság, vagy adott esetben akár agresszió is, visszacsatolja és megerõsíti azokat a gondolatokat és életfilozófiákat (sémákat), amelyek már eleve gyökeret vertek bennünk.
A depresszió kognitív modelljét és terápiáját az 1960-70-es években Aaron T. Beck pszichiáter alkotta meg. Elmélete abból az elképzelésbõl indul ki, hogy a korai élmények negatív tapasztalatai az egyén torzult valóságészlelését eredményezik, amely a depresszív látásmód kialakulásához vezet.
A depressziós egyén negatív valóságészlelése három területen jelenik meg:
- az egyén önmagáról alkotott negatív gondolkodásában,
- a valóságról/világról alkotott negatív látásmódjában és
- a jövõvel kapcsolatos negatív hozzáállásban.
A depresszióban szenvedõ ember a negatív szemléletet a hibás információfeldolgozás következtében fenntartja, és magától értetõdõnek észleli.
Az önmegfigyeléssel a káosz-jellegû rossz érzéseket vehetjük szemügyre, és megtanulhatjuk azonosítani, elkülöníteni ezeket a gondolatokat és érzéseket, amely a terápiás munkában a lelki és kognitív folyamatok rendezését segíti. A kognitív viselkedésterápia során tehát mindig elõször az érzések és az azokat kiváltó gondolatok megfigyelését, beazonosítását tûzzük ki célul. Sok tudat-elõttes tartalom válik ezáltal tudatossá és könnyebben kezelhetõvé.
A kognitív viselkedésterápiában ezeket az érzéseket átbeszéljük, és felvázolunk néhány új megoldási lehetõséget is, amelyeket ilyen helyzetekben hasznosítani lehet. Az önrontó kör megszakítása céljából új stratégiákat építünk ki, amelyek pozitív irányba mozdíthatják a gondolat-érzelmek-viselkedés hármasát.
